Napnyugta

Sziasztok! :)

Jaj, de jó újra itt lenni! 2011-ben még nem is írtam - lefoglalt az iskola. De ma délelőtt túlestem a központi vizsgákon is, úgyhogy most már szabad vagyok. Rengeteg ötlet van a fejemben mind erre a blogra, mind egy új történetre vonatkozóan. Annyit elárulok, hogy továbbra is maradok a Twilight, azon belül Jacob és Bella világánál. :)

Már pedzegettem, hogy következik a Napfelkelte folytatása, és igen, most itt is van, igaz, egyelőre még csak a prológus. A kettes számú történet címe Napnyugta lesz, s a címen is látszik, hogy már idősebben fogom ábrázolni Jake-t.

Sötétebb cselekménye lesz, mint az elsőnek, és ha (!) nem leszek lusta, még illusztráció is fog készülni az egyes fejezetekhez. De ez tényleg csak ha...

Hát akkor, mindenki felkészült, akit érdekel a Napfelte folytatása? :)

Csapdába estem. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem, kijáratot keresve, amin keresztül elmenekülhetek; de ez butaság, jutott az eszembe. Úgyis elkapnának. Az Őrültnél ugyan gyorsabban futottam, de a Csuklyásak ellen nem vehettem fel a harcot. Essie kedvtelve nézett engem, vörös szemei kíváncsian és éhesen vizslattak. Az én fertőzött véremből ugyan nem ihatott, de csupán gyilkolni is jó szórakozás lett volna számára, gondoltam. A mellette álló újszülött, Frankie vidáman vigyorgott rám, mint mindig, az ősz hajú Howard pedig türelmetlenül toporgott – ő már végzett volna velem. Megadóan sóhajtottam; innen már nem juthatok ki. Jacobra gondoltam, és Sarah-ra – mennyire szerettem őket! Igen, ezért érdemes volt meghalnom. Értük. Magamban elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a sok mulatságos emlék: mikor Jacob megbotlott az elöl hagyott gördeszkában, és leesett a lépcsőn; mikor Sarah magára húzta a reggelivel megrakodott terítőt; annyi szép emlék. Már nem féltem: boldogan haltam meg. Sajnáltam ugyan, hogy a lányom nem fog rám emlékezni, de tudtam, Jake tisztességesen fel fogja nevelni. - Na gyere, cicám! - mosolygott rám negédesen Frankie, én pedig megadóan előreléptem...

Folytatása hamarosan érkezik...