17. fejezet - Harangok

Bár úgy volt, hogy még 3-4 fejezet hátravan, úgy döntöttem, írok egy hosszú (tényleg hosszú) fejezetet és ez lesz az én karácsonyi ajándékom. Szóval... véget ért a történet. Köszönöm a rendszeres olvasókat, a rengeteg látogatót, a kedves hozzászólásokat, mindent! Remélem, tetszeni fog az utolsó fejezet, és elárulom: könnyen lehet, hogy folytatása lesz... de csak ha ti is szeretnétek. :) No, nem is húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok, és kellemes ünnepeket mindenkinek!

17. fejezet
Harangok

Mikor reggel kipattant a szemem, a vakító fehérségben percekig semmit sem láttam. De miután a szemem végre hozzászokott az erős fényhez, az ablakhoz siettem, és kinyitottam; majd az ámulattól eltátottam a számat. Ilyet még sohasem láttam itt Forksban: mindent szikrázó, friss fehér hó fedett, beborította a közeli fákat, az autómat, mindent. Apró pelyhek szállingóztak alá a besimult szürke égből, és ahogy kihajoltam az ablakon, sötét hajamba is akadt jó pár hópihe. Bár az idő jócskán lehűlt – gyanítottam, röpködtek a mínuszok -, mégsem féltem. Egy farkashoz készültem hozzámenni, ugyan mitől féltem volna?!

Ma van az esküvőm napja – villant be az agyamba, és hirtelen visszahúztam a fejem a szobába; ezzel a mozdulattal erősen bevertem a fejem az ablakkeretbe, de nem érdekelt. Magamra rántottam rózsaszínű köntösömet, és leszáguldottam a konyhába. A lépcsőn majdnem orra buktam, de szerencsére az utolsó pillanatban meg tudtam kapaszkodni a korlátban. Charlie-ra a a konyhában találtam rá; már ott sürgött-forgott – ilyet se láttam még soha -, és a szagból ítélve kotyvasztott valamit.

• Jó reggelt, menyasszony – köszöntött vidáman, és egy tányérra kaparta az edénybe ragadt rántottát. Enyhén füstös színe volt, de hát Charlie szívből készítette, úgyhogy nem mondhattam nemet.

• Mióta készítesz te nekem reggelit? - kérdeztem, miközben lezuttyantam az egyik székre, és óvatosan belekapartam a villámmal az elém helyezett rántotta-szerűségbe.

• Ma van az esküvőd napja, Bells, megérdemelsz egy kis kényeztetést – mosolygott rám Charlie, majd elfordult. Szipogást hallottam.

• Jaj, Apu, ne sírj, kérlek! - kértem, mert így én is könnyezni kezdtem.

• Nem, csak hát... az én kicsi lányom felnőtt – nyelte a könnyeim apám, majd rámparancsolt, mintha még mindig a kicsi lánya lennék: Egyél szépen, mindjárt jön Alice!

Tanácsosabbnak láttam én is, ha veszek magamhoz energiát, mielőtt Alice kikészít. Behabzsoltam a rántottát – zsemle és egy nagy pohár narancslé mellett tűrhető íze volt -, s mire végeztem, már hallottam is barátnőm magassarkújának kopogását a bejárati ajtónk előtt.

• Jövök, Alice! - kiáltottam, és az ajtóhoz szaladtam. Kinyitottam, de senkit nem láttam.

• Mindig egy lépéssel előtted vagyok, Bella – kuncogott Alice a hátam mögül. - Illetve mögötted, hogy pontos legyek.

Ma még csinosabb volt a szokásosnál: fodros kék ruhája fölé krémszínű kabátot húzott, a térdig érő magassarkú csizmája ehhez színben passzoló volt. Fekete haja laza hullámokban omlott a vállára, és enyhe kékes-lilás sminket viselt. A kezében egy nagy fekete táskát tartott, nekem pedig összeugrott a gyomrom az idegességtől: ebben tartotta a kínzóeszközeit.

• Nyugi, Bella, inkább gyerünk föl a szobádba, alig van időnk elkészülni! - csicseregte Alice, karon ragadott, és felhúzott a lépcsőn a szobámba. - Helló, Charlie – kiáltott még hátra a válla fölött.

• Na, te most szépen leülsz ide – nyomott bele a karosszékembe ahogy felértünk, és a kezembe adott egy pánt nélküli fehér melltartót, ami nem tudom, hogyan került a kezébe, de hogy nem az enyém volt, az biztos. - Ezt még vedd fel.

Gyorsan levettem a hálóingemet, és bekapcsoltam a melltartót. Zavarban éreztem magam, mert még sosem hordtam ilyet, és túlságosan meztelennek éreztem magam. De meglepően kényelmes volt.

Alice pillanatokon belül megmosta, átfésülte a hajamat és elhelyezte benne a neonszínű csavarókat, majd a sminkemen kezdett el dolgozni.

• Rózsaszín? - akadtam ki, mikor megláttam a kezében a pink színű szemhéjfestéket.

• Nem túl erős – nyugtatott Alice, de hát egy divatbolond vámpírban sose bízz.

Behunytam a szemem, és hagytam, hogy barátnőm dolgozzon rajtam. Bár nem szerettem sminket hordani, de jó érzés volt egy napot csak magammal foglalkozni. Csak Jacobnak tetsszek...

Körülbelül fél óra munka után – mit csinált ennyi ideig csak az arcommal? - kiszedte a csavarókat a hajamból, és gyengéden végigsimított rajtuk hajkefével. Rózsaszín köves hajcsatokat tűzött bele jobb és bal oldalról, majd lágy kontyba fogta a hajam nagy részét.

• Már látom a végeredményt, gyönyörű leszel, Bella – motyogta jókedvűen Alice egy hajtűvel a szájában, majd gyorsan azt is beletette a hajamba.

Már eltelt két óra, mire végeztünk. Kopogtattak a szobám ajtaján, mire én szégyenlősen magamra rántottam a köntösömet, de csak Kira volt az, kezében egy szürke ruhás zsákkal. Az a...

• Itt a menyasszonyi ruhád, Bella – mosolygott rám a lány, és kivette a földig érő ruhacsodát a zsákból. Tényleg fantasztikusan nézett ki, egyszerű volt, de mégis nagyszerű. Hogy ne fázzak a hóesésben, egy szőrös, fehér bolerót is vásároltunk hozzá a lányokkal.

Alice és Kira segítettek belebújni a ruhámba, s begombolták a hátulját.

• Már csak a fátyol hiányzik – jegyezte meg Alice, mire Kira azt is a kezébe nyomta.

Vámpír barátnőm könnyedén beletűzte a fátyolt tartó csatokat a hajamba, majd két lépést hátrált.

• Eszméletlenül szép vagy, Bella – ámult el Kira, Alice pedig egyetértően bólogatott hozzá.

• Pont, ahogy azt előre láttam – kuncogott.

Eszembe jutott valami. Az idő.

• Hány óra? - kérdeztem.

• Két óra. A szertartás fél négykor kezdődik La Pushban. Ideiglenesen felbontottuk a szerződést, így mi is mehetünk a farkasok területére – mosolygott Alice. - Jacob fél háromra érted jön.

Kibuggyant belőlem a buta kérdés.

• Tetszeni fogok neki?

• Idióta az a srác, ha ez a csinibaba nem tetszik neki – vihogott Kira. Kézen fogott. - Gyere, nézd meg magad!

A fürdőbe vezetett, én pedig belenéztem a tükörbe. Elámultam; a tükörképem gyönyörű volt, mégis felfedeztem benne a saját vonásaimat. Az arcom kipirult, a sminkem egyáltalán nem volt túlzás; hajam elegáns hullámokban lógott az arcom körül, a ruhámat pedig mintha rám öntötték volna. Karcsúnak tűntem, a mellbőségem azonban nagyobbnak látszódott a szokásosnál. Készen álltam!

A következő fél óra maga volt a pokol. Idegesen, remegő végtagokkal ültem a szobámban, miközben barátnőim visszamentek, hogy felkészüljenek a szertartásra. Fél háromkor meghallottam Jake mély hangját a földszintről, és rádöbbentem: elérkezett az idő. Nem vagyok többé egy éretlen kamasz. Feleség leszek. Mégis jó érzés és nyugalom öntött el, ahogy magam elé képzeltem farkasom arcát – annyira szerettem, nem volt mitől félnem.

Jacob feljött a lépcsőn; mindegy egyes lépését hallottam, majd bekopogott a szobámba.

• Bells, készen vagy? - kérdezte, és a hangja izgatott volt.

• Igen – az én hangom bezzeg halk volt és reszketeg.

Benyitott a szobába, végignézett rajtam, majd egy kicsit eltátotta a száját. Felkuncogtam.

• Bámulatosan nézel ki – dicsért meg, odaszaladt hozzám, és lelkesen megcsókolt. Ajkaink boldogan üdvözölték egymást, mint akik évek óta nem találkoztak, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar abbahagyják.

Mindegy is. Az esküvőm napján azt csinálok, amit akarok. Ha elkések, mert Jacobbal smárolok, akkor elkések.

De jókislány énem eltolta magától leendő férjemet.

• Ne várakoztassuk tovább a többieket – javasoltam. - Még vár ránk úgyis a nászéjszaka...

• Hölgyem – nyújtotta a kezét Jake, és felhúzott az ágyról. Azért a derekamat birtoklóan átölelte. - Izgulsz?

• Igen – bólintottam, és beletúrtam Jacob fekete hajába. Nagyon jól nézett ki: a haja már a válláig ért, de a tetejét felzselézte, mert tudta, hogy így tetszik nekem a leginkább. Fekete öltönyt viselt, ami fura volt, hiszen egy éve már csak farmergatyában járt. Úgy nézett ki, mint egy sztár – de életemben először úgy éreztem, végre illek hozzá.

• Jól nézek ki? - vigyorgott rám, mikor észrevette, hogy stírölöm. Vigyora még szélesebb lett, mert rábólintottam a kérdésére. - Te is gyönyörű vagy. Na, de indulhatunk? Kezdek éhes lenni.

• Te is csak a vacsorára tudsz gondolni – böktem hasba, de közben nevettem. Sose tudnék haragudni rá!

Charlie már elindult, és gyanítottam, hogy már a vendégek nagy része odaért La Push-ba. Anyám és Phil a közeli hotelban szállt meg – mondtam nekik, hogy jöjjenek hozzánk, de nem akartak zavarni. Pedig az én szobám már jórészt üres volt, mert Jacobbal közös otthonunkba költöztünk. De nem akartam Charlie-t magára hagyni az esküvőig. Utána úgyis ritkábban fogom látni...

Jacob lesegített a lépcsőn, és ez jól jött, mert többször is megbotlottam a lábamban. Az ajtóban aztán megcsókolt, mondván, mikor újra visszajövök ide, már feleség leszek. A Rabbit-tel mentünk, ami az esküvőre virágokkal volt feldíszítve.

Az idő közben repült. Úton La Push felé már hányinger fogott el, annyira izgultam, de nem akartam Jacobnak csalódást okozni. Állítólag a pasik nem lelkesednek az esküvőkért, de Jake-n láttam, hogy valóban szeretne elvenni; hát, eleget harcolt értem...

Blackék házánál álltunk meg. Jake kisegített az autóból, kézen fogott és rám mosolygott.

• Ne izgulj! Nem kell megváltanod a világot. De ha nem szeretnéd, semmi sem kötelező...

• Dehogynem szeretném! - háborodtam fel. Mióta vártam erre az esküvőre!

• Akkor jó.

Lassan vezetni kezdett a tengerpart felé, ahonnét zeneszót hallottam. Szorosan kapaszkodtam Jacobba; egyrészt, hogy el ne essek a saját lábamban, másrészt kicsit fáztam a hóesésben. Jake magához húzott, és egyből csitult a remegésem.

Elmentünk az erdő mellett, s végül az uszadékfánk körül megpillantottuk a vendégsereget. A kopasz, havas fákon lila és fehér szalagok lógtak, a víz mellett két oszlopban foglaltak helyet a székek, s végül ott állt az oltárnak kikiáltott kapu: virágok és szalagok voltak rákötve, s ott állt mellette a pap, Charlieval és Renée-vel beszélgetve. Phil-t sehol sem láttam.

• Azt hiszem, előre kéne mennem – jegyezte meg Jacob, és még egyszer erősen megszorított. - Ott várlak. Szeretlek.

• Én is téged – nyöszörögtem, mert komolyan fáztam, és az izgalomtól is alig volt hangom.

Mikor a vendégek észrevettek minket, elcsendesedtek és helyet foglaltak. Láttam az ámulatot az arcukon, mikor végignéztek rajtam és a ruhámon, és páran összesúgtak. Anyám arcán végiggurult egy könnycsepp, és ajkával a „Szeretlek” szót formálta. Leült az első sorba, de mostohaapámat továbbra sem láttam. Biztos elsiklott felette a tekintetem. De most nem ezzel kell foglalkoznom – végül is férjhez megyek!

Charlie odasétált mellém, és belém karolt.

• Gyönyörű vagy, kicsim. Készen állsz?

• Igen – végre egy határozott szó. A zene felcsendült, mi pedig lassan előresétáltunk a széksorok között.

Billy Renée mellett foglalt helyet, és mikor ránéztem, rám mosolygott.

Jacob ahogy ígérte, elöl várt. Bár nemrég váltunk el, most mégis úgy nézett rám, mint akit ezer éve nem látott. De pontosan értettem, mit érez; ezt éreztem én is. Jake mellett a nővére, Rachel állt, ő töltötte be a tanú szerepét. Nagyon szép volt bordó ruhájában, és annyira hasonlított Jacobra!

Mikor odaértünk Jake-hez, apám megölelt, és leült Renée másik oldalára. Szerelmem megfogta a kezemet, és odahúzott magához. Úgy éreztem, végre van értelme az életemnek.

A pap odaállt elénk, és hosszas beszédbe kezdett a barátságról, szerelemről, a házasság intézményéről. Eszembe jutottak azok az idők, mikor Jacobbal még csak barátok voltunk; ő volt a legjobb barátom. És fokozatosan egymásba szerettünk. Mindig mellettem állt, mikor szükségem volt rá: mikor Edward elhagyott és én összetörtem, mikor vámpírok üldöztek és mikor sziklákról ugráltam le, mikor lekevertem neki egy pofont majd egy másikért könyörögtem – mennyi mindent köszönhetek neki. Egy örökké tartó életen át nem tudom meghálálni neki mindazt, amit értem tett.

„Igen”-nel feleltünk, mikor arról kérdezett, örökké szeretni fogjuk-e egymást (szegény nem is tudhatta, hogy ez az „örökké” valóban örökké fog tartani), és a gyűrűket kérte. Miközben húztam fel Jake ujjára a gyűrűt, a szemébe néztem, és meghatódva pillantottam meg benne egy könnycseppet. Jó lett volna egy pillanatra magamhoz szorítani, de erre ott volt az este - emlékeztettem magamat. Jacob is felhúzta rám a gyűrűt, és akkor végre férj és feleség lettünk. A vendégek ujjongása között Jake a karjaiba kapott, és megcsókolt.

Még sosem voltam ilyen boldog.

Sorban jöttek a vendégek gratulálni. Elsők közt volt anyám és apám, és meglepődve vettem észre, hogy miután sok boldogságot kívántak, és kiváltak a tömegből, egymást átkarolva andalogni kezdtek Charlie autója felé. Nem sok időm maradt a csodálkozásra, mert máris ott volt a következő gratuláló.

A vacsorát La Push egyik éttermében tartottuk, ahová szerencsére még tudtunk helyet foglalni ennyi ember részére. Enni azonban nem sok időnk maradt, mert folyamatosan fényképeztek, meg kérték, hogy etessük egymást – ebből nem laktunk jól, mert egyfolytában nevetnünk kellett. Közben lopva szüleim felé pillantottam; aztán gyorsan elkaptam a tekintetem, mert nem akartam a nyelvüket bámulni, ahogy egymás szájában felfedezőútra indultak.

És végül következett a tánc, amit nekünk kellett elkezdenünk Jake-kel, és amire a legtöbbet készültünk az elmúlt hetekben. Az emberek arrébb húzták az asztalokat és a székeket, Jacob átfogta a derekamat, felhangzott a lassú számunk, és óvatosan táncolni kezdtünk. Nem is volt olyan borzalmas. Aztán csatlakozott hozzánk Charlie és Renée is, majd Edward és Kira, Ben és Angela is, végül az egész táncparkett megtelt emberekkel. Észrevétlenül visszaülhettünk a helyünkre, és végre ehettünk normálisan.

Amikor végeztünk, Jake hozzám bújt.

• Jól érzi magát, Mrs Black? - kérdezte.

• Jól – nevettem. - Csak a Bella Black nevet még szoknom kell. Olyan vicces.

• Nekem tetszik.

• Mert önző vagy. Hízeleg, hogy csak a tied vagyok és hogy a nevedet viselem.

• Ezt most tagadjam? - nézett rám nagy szemekkel, én pedig megráztam a fejemet.

A fejemmel az ajtó felé böktem.

• Elég késő van már, elfáradtam.

• Már elmúlt éjfél – jegyezte meg Jacob. - Ha akarod, mehetünk.

Elbúcsúztunk a vendégektől, bár már nem maradtunk sokan; jópáran már elfáradtak és hazamentek. Renée és Charlie vidáman nevetgéltek az egyik sarokban, úgyhogy őket nem akartam zavarni, sőt, Billy is jól mulatott Sue Clearwaterrel. Hogy mikre képes egy esküvő...

Jacob besegített a Rabbit-be, és az új házunk felé vettünk az irányt. Mikor megérkeztünk, a karjaiba kapott, és úgy cipelt be a házba.

• Üdv itthon – csókolt meg, majd lerakott a lábamra. Nem kapcsolt villanyt, úgy kezdett el húzni valamelyik szoba – gondolom a háló – felé. Közben a ruhámmal vacakolt.

• Mi a szar... - motyogta, mert nem sikerült kigombolnia a ruhám hátulján lévő, legalább húsz darab gombot.

• Így talán könnyebb – kuncogtam, és kitapogattam a villanykapcsolót. A fényben valóban jobban boldogultunk a gombokkal.

Megkönnyebbülten húztam le magamról a ruhámat, mert eléggé szorosra volt húzva.

• Így már jobb – mosolygott Jacob, és lekapcsolta a villanyt. Felkapott, és lerakott az ágyra.

Segítettem levenni a felsőjét, majd a nadrágját – nem volt könnyű, mert sokszor csak a levegőt markoltam. Hiába csörgedezett az ereimben vámpírerő, sokkal ügyesebb nem lettem.

• Jake – toltam el magamtól a férjemet, miközben a fehérneműmmel bajlódott. - Várj.

• Baj van? - hangján hallottam, hogy aggódik.

• Nem – haboztam.

Nem tudtam, hogy mondjam meg neki... végül úgy döntöttem, egyszerűen csak kimondom.

• Jake, terhes vagyok.