Öreg Chevy furgonom felhördült alattam, mikor teljes erőmből a gázra tapostam. Most már kezdtem megérteni, miért zavarta annyira az én drága szerelőmet a „beépített sebességkorlátozás”... A könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcomon, alig láttam az utat, de nem érdekelt, csak azt hajtogattam magamban: ne, ne, ne! Ne jöjjenek utánam, csak azt ne, hagyjanak menni... nekem máshol van a helyem.
Ha egy hónappal, vagy akár csak egy héttel korábban valaki azt mondja nekem, hogy el fogok szaladni vámpír vőlegényem elől vérfarkas legjobb barátom karjaiba, a képébe nevetek. Egészen biztos voltam benne, hogy mit akarok. Aztán kiderült, hogy nem, mégsem vagyok annyira biztos benne... Ma reggel pedig, mikor felkeltem, úgy szúrt belém az érzés, hogy rosszul cselekszem, mert igazán, teljes szívemből mást szeretek, mintha egy éles kést döftek volna a mellkasomba.
Alice-nek látnia kellett, hogy hova megyek, az ő fejéből pedig Edward kiolvashatta a jövőmet. Nem érdekelt, csak oda akartam érni La Pushba, mielőtt ők utolérhettek volna. Tizenöt percnél nem lehetett messzebb tőlünk az ismerős, kicsi ház... a második otthonom. Jacob otthona.
Mikor elértem a farkasok felségterületét, nagy sóhaj tört fel belőlem, és jobbommal elengedtem a kormányt, hogy letöröljem a könnyeket az arcomról. De nem lassítottam, minél előbb Jake forró karjait akartam érezni a derekamon, ahogy átölel s magához szorít.
Az utolsó kanyart is magam mögött hagytam, és megláttam az ismerős, vörös házat. A szívem nagyot dobbant, és leállítottam a motort. A hirtelen beállt csöndben hallottam a szél zúgását, és pár másodpercig a kocsiban ülve néztem a kis vörös épületet. De legjobb barátom nem futott ki széles mosollyal az arcán, mint mindig, mikor meghallja a tragacsom fülsiketítő hangját. A szívem hevesen kezdett el verni... talán már annyira utál, hogy látni sem akar? Igaz, megígértem neki, hogy csak akkor jövök, mikor hív... de azt hittem, legalább egy kicsit hiányzok neki... Hogy lehetek mindig ennyire önző?
Magamat szidva kiugrottam a kocsimból, és megindultam a házikó ajtaja felé. Hűvös volt a levegő, annak ellenére, hogy júniust írtunk már. Nagyon hiányzott az a lázforró érintés, de nem azért, mert fáztam.
Bekopogtam az ajtón, de nem nyitotta ki senki, s semmilyen neszt nem hallottam bentről. Lehet, hogy Jake nincs is itthon? Na és Billy? Megismételtem a kopogást, és egy kis idő múlva Jacob apja nyitott nekem ajtót. Arcáról minden vidámság és életkedv hiányzott, szomorúnak és beesettnek látszott. Megijedtem.
Bella – üdvözölt. Intett, hogy menjek beljebb.
Billy... mi történt? Hol van Jake? - kérdeztem, és most már nagyon meg voltam ijedve.
Jacob elment. Egy hete, mikor elolvasta az esküvői meghívótokat – nézett rám szomorúan Billy. - Nem tudom, hol van most... nem tudom, mikor jön vissza. De Sam meg a többiek farkasalakban hallják a gondolatait, s tudják, hogy merre jár.
Minden erő elhagyott, és lehuppantam Blackék nyúzott kanapéjára. Ebben a pillanatban hol lehet Jake? Láthatom e még valaha is? Látni akar e még valaha is? Ugye nem fogja elszánni magát olyan végzetes lépésre, mint én azon a bizonyos sziklaugrós napomon? Megannyi kérdés cikázott a fejemben.
Ez az én hibám – kiáltottam fel, és a kezeim közé hajtottam a fejem. Éreztem valami hideg nedvességet végigfolyni a tenyeremen. Azok a buta könnyek...
Jaj, Bella... - sóhajtotta Billy. - Ne hibáztasd magad. Visszajön, ha úgy érzi, képes rá.
Nem tudok itt ücsörögni, és várni, hogy visszajöjjön – pattantam fel a kanapéról – ami hangosan megnyikordult -, és ismét az ajtó felé vettem az irányt.
Hová mész, Bella? - hallottam Billy hangját, de nem törődtem vele.
Becsaptam magam mögött az ajtót, és a furgonomat kikerülve futni kezdtem az erdő felé. Lassú voltam, túl lassú, és nem tudtam, merre menjek...
Ügyetlenül botladoztam a fák között, kezemet előre nyújtva ütöttem el az útból a belógó faágakat, s talpam alatt hangosan recsegtek a gallyak. Egyre beljebb kerültem az erdőben, a fák lombkoronája lassan elzárta a fényt, de így is érzékeltem, hogy már sötétedik. Mióta bóklászhatok? „Jake, Jake” - suttogtam, és lassan ismét zokogásban törtem ki. Leroskadtam a nedves földre, mint tavaly ősszel, most azonban más személy miatt. Nagyon halk neszt hallottam a hátam mögül; valaki közeledett felém. Megdermedtem. A sötét erdőben nem láttam semmit, hiába erőltettem a szemem.
Hirtelen felsikítottam, amikor egy kéz súlyát éreztem a vállamon.
Hűha!! Bella elhagyta Edwardot??? Még a szám is tátva maradt!
VálaszTörlésAndi, hol voltál eddig??Miért nem írtál már előbb?? Ez nagyon jó!!!!!!:) Szépen írsz nagyon!! És tetszik a történet ötlete, nem gondoltam volna soha ilyenre, hogy Bella otthagyná Edwardot!
Huh, nagyon jó lett!!!!!!!
Remélem, Jacob jött vissza, de az lehet túl egyszerű lenne, na de majd a következőből kiderül, ami mikor is lesz??? :P Remélem minél hamarabb!!!!! :D
Jaj, nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad és megjegyzést is írtál!
VálaszTörlésAz én fejemben Bella össze sem jött Edwarddal - jaj, de gonosz vagyok -, de ha már össze kellett jönnie, legalább a fanficemben menjenek már szét. Ajjaj, ezért még kapni fogok. :)
Örülök, hogy tetszik, ahogy írok - nem vagyok még túl profi, csak próbálkozom. Még itt az első fejezetben eléggé homályos, hogy Bells miért hagyta el Edwardot (csak úgy? na ne), de reményeim szerint ez is ki fog derülni hamarosan.
Hm, azzal, hogy ki a rejtélyes vállfogdozó muki, hallgatok! :)
Mivel most megyek el, körülbelül egy hét múlva kerül fel az új fejezet. De viszek laptopot, füzetet is, és fogok írni! :)