11. fejezet

Sziasztok! Először is szeretnék 'boldog' Halloween-t kívánni minden olvasómnak! :)
Itt a 11. fejezet. Annyit elárulok, hogy újabb bonyodalmak következnek... sajnos nem volt időm átolvasni a kész fejezetet, úgyhogy ha hibá(ka)t találtok benne, szóljatok nyugodtan! Megkérnélek titeket rá, hogy kérlek, írjatok kommentet, csak hogy tudjam, mennyien olvastok! Köszönöm szépen. :) Jó olvasást kívánok! És mielőtt elfelejtem, kellemes őszi szünetet, jó pihenést! :)

11. fejezet

Jacob szemszöge

Velőtrázó sikolyra ébredtem.

Bella mellettem ült az ágyban, fejét kezeibe temetve, és a válla rázkódott a remegéstől és a sírástól. A szobában félhomály volt, az ablakon beszűrődött a hold fénye. Gyorsan én is felültem és átöleltem kedvesemet.

• Mi a baj? Mi történt, Bells? - kérdeztem tőle, és megsimogattam a hátát.

• Már megint... - ennyit sikerült kinyögnie, aztán hangját elfojtotta a zokogás.

• Rosszat álmodtál?

Kérdésemre csak bólintott, én pedig megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Csak egy álom.

• Nyugodj meg. Nincs semmi baj – hátradőltem az ágyban, és magamhoz húztam Bellát is.

Szorosan átölelt, és lassan kezdett megnyugodni.

• De már megint ez az álom – sóhajtotta, és félénken rám pillantott. - A fejemmel van valami baj? Megőrültem?

• Mindig is őrült voltál – mosolyodtam el, és gyors puszit nyomtam a szájára. - Csak azt jelenti, hogy túl sokat aggódsz. Gondolj valami vidámra és minden rendben lesz!

• Remélem is – motyogta, és lehunyta a szemét.

Én azonban sokáig nem tudtam visszaaludni.

~*~

• Jake! Ébredj – ébresztgetett egy kellemes hang, és még abban a másodpercben lehúzták rólam a takarót.

Elégedetlenül felnyögtem, mire a hang kuncogással felelt.

• Egy kismadár nem hagyott az éjjel aludni – motyogtam félálomban. - Egyfolytában csiripelt.

• Bocs – hallatszott a válasz. - De ha nem sietsz, Billy hazaér és meglátja, mit csináltunk az este.

Ettől persze nyomban felpattant a szemhéjam – és megpillantottam az ágy szélén ülő Bellát egy szál semmiben.

• A fenébe – húztam a párnámat a fejemre. - Azt mondod, siessek, és közben itt ülsz meztelenül...

• Zavar? - firtatta Bella, hangjából ártatlanság hallatszott ki.

Felsóhajtottam, levettem a fejemről a párnát és a szememet a mennyezetre függesztve próbáltam eljutni a szekrényemig. Elővettem a szokásos farmeremet, és gyorsan magamra húztam. Mire megfordultam, már Bella is felöltözött. Hál' Istennek.

• Gyönyörű vagy – bámultam meg alaposan farmer-póló együttesét.

• Tegnap is ebben voltam... - ráncolta a homlokát Bella.

• Fura – vontam vállat. - Ezek szerint napról napra szebb vagy.

• Te meg napról napra édesebb – ölelt át, és megcsókolt.

Pár másodperccel, perccel, órával később – az időérzékemet teljesen elveszítettem -, ajtócsapódás hallatszott. Azon nyomban elengedtem Bellát, és kissé eltoltam magamtól.

• Hahó, kölykök – kiáltotta Billy az előszobából, és úgy döntöttem, kimegyek, mielőtt ő jön be. Ha meglátná a szobámban uralkodó rendetlenséget...

• Helló, Apa – köszöntöttem. Éreztem, hogy Bella nem jön utánam.

• Jól telt az este? - kérdezte cinkos mosollyal apám, és a hűtő felé irányította a kerekesszékét.

• Aha – bólintottam, és nem bírtam megállni, hogy elvigyorodjak. Még jó, hogy ilyen laza apám van! Felnevettem – És ti jól szórakoztatok Charlie-val?

• Remekül – vágott savanyú képet Billy. - Mivel nem volt áram, lemaradtunk a focimeccsről, de még villanyt se tudtunk kapcsolni, úgyhogy alvás volt a program.

• Izgalmas – nevettem.

Bella is belépett a konyhába, immáron a táskájával a kezében.

• Ideje mennem – búcsúzott, intett Billy-nek és az előszoba irányába indult.

Kimentünk a ház elé – hűvös, de száraz idő volt, persze a tegnapi esőzéstől minden sáros volt.

• Este átjössz? - fordult hozzám Bella, és átölelt.

• Még szép – mosolyogtam rá. Felsóhajtottam. - Csak ne jöjjön közbe semmilyen farkasos dolog...

• Nem akarom, hogy miattam kikapj Sam-től – próbált bűnbánó arcot vágni kedvesem, de nem jött össze neki. - De most már tényleg ideje indulnom. Charlie aggódni fog.

• Szia – búcsúztam, és lehajoltam, hogy megcsókoljam.

~*~

Bella szemszöge

Felakasztottam a kabátomat a fogasra, aztán a nappaliba indultam. A tévé előtt meg is találtam Charlie-t.

• Szia – köszöntem.

• Helló, Bells – motyogta, de a szemét le nem vette volna a képernyőről. Már megint a foci.

• A konyhában leszek – jelentettem be.

Az órára pillantottam – még csak reggel nyolc volt –, ezért úgy gondoltam, apámnak is készítek valami reggelit. A hűtőből kivettem pár tojást, és épp egy nagyobb serpenyőt kerestem, mikor Charlie is belépett a tágasnak nem mondható konyhába.

• Alice keresett – mondta, és leült egy székre.

• Igen? És mit akart? - beszéd közben felvertem a tojásokat, és a lábasba öntöttem némi olajjal. Gyorsan elővettem egy fakanalat, mielőtt odaégett volna az egész.

• Nem mondta – felelte Charlie. - De azt üzeni, sürgős, és veled szeretné megbeszélni. Kicsit zaklatottnak tűnt.

Mit akarhat Alice? Még a farkasok területén is járt... És vajon nem látta előre, hogy Jake-kel leszek? Egyre jobban aggódtam.

Kimertem a kész rántottát két tányérba, és az egyiket Charlie elé raktam.

• Köszi. Jól néz ki – hálálkodott, aztán lekötötte az evés.

Amint végeztünk, gyorsan elmostam a koszos edényeket és tányérokat, aztán felmentem a szobámba. Átöltöztem egy tiszta blúzba és nadrágba, aztán leültem az ágyam szélére, és a mobilomban kikerestem Alice számát.

Már az első csöngetés után felvette – úgyis láthatta előre, hogy hívni fogom.

• Bella – hangja hisztérikusan csengett.

• Szia, Alice. Charlie mondta, hogy kerestél. Mi a baj?...

• Személyesen kell megbeszélnünk – vágott a szavamba Alice. Még sosem hallottam ilyen idegesnek és türelmetlennek. - Gyere át!

• Most?

• Szerinted?! Igen, most – kiáltotta a vonal túlsó végén barátnőm, és lecsapta a telefont.

Hát ez gyors volt.

Lefutottam a lépcsőn, és még bekiáltottam a nappaliba Charlie-hoz.

• Alice-szel találkozom, majd jövök!

• Ilyen sürgős? - kérdezte apám, de már nem válaszoltam. Felkaptam a kabátomat és a slusszkulcsot az akasztóról, kifutottam a házból és beültem a furgonomba.

Ekkor jutott eszembe Jake. Mi van, ha keresni fog? Charlie biztos megmondja neki, hol vagyok – reméltem, és a lehető leggyorsabban haladtam Cullenék háza felé.

Lehajtottam egy kevésbé járt útra, és pár percen belül megérkeztem a vámpírcsaládhoz. Meghökkenve láttam, hogy Alice már a verandán áll, és rám vár.

• Gyorsabban nem jöhettél volna? - kiáltott rám dühösen, és kitárta előttem a bejárati ajtót.

• Hatvanöt a maximum sebesség – érveltem, és követtem Alice-t. A házban nem volt senki rajtunk kívül. - Hol vannak a többiek?

• Vadásznak – felelte kurtán.

Felmentünk az első emeletre, ahol az ő szobája volt Jasperrel. Még sosem jártam itt: mint a ház többi része, ez is világos volt, egyik oldala üvegablak volt. A szoba közepén egy hatalmas ágy díszelgett, körülötte szekrények, és a falra égősor volt felszerelve. Bár nem volt világításra szükség, mégis be volt kapcsolva, és nagyon jól nézett ki, ahogy sárgás fénybe vonta a szobát.

• Ülj le – mutatott a jobb sarokban helyet foglaló bézs színű fotelokra.

• Na, mi volt olyan sürgős? - kérdeztem, miután mindketten leültünk.

• Még nem költöztél össze a kutyával – jelentette ki Alice. Nem is kérdés volt.

• Nem – ráztam a fejem. Hát erről van szó? Le akar beszélni a költözésről?

• Ez azt jelenti, hogy az időt nagy részében azért otthon vagy iskolában tartózkodsz.

• Igen.

• Jacob vagy bármelyik farkas nélkül – tette hozzá a vámpírlány.

• Igen – bólintottam. Ez egyre furább.

• Akkor miért nem látom a jövőd?! - tört ki.

Idegesen fújtatott, és végigsimított rövid, fekete haján. Elcsigázottnak tűnt. Kimerültnek. Bár a vámpírok nem szoktak aludni...

• Nem látod a jövőm? - kérdeztem vissza.

• Csak nagyon homályosan – hajtotta a fejét a kezeibe. - Régebben éles volt. Most azonban azt sem látom, hogy elmész dolgozni... és az kizárt, hogy ennyire bizonytalan legyen a jövőd!

• És mindenki jövőjét így látod? Vagy csak az enyémet?

• Csak a tiedet – sóhajtotta Alice. - Nem tudom, mi lehet a jövőddel...

Eszembe jutott, hogy esetleg ennek lehet valami köze az álmaimhoz.

• Alice – kezdtem bele óvatosan. - Mostanában fura álmaim vannak... illetve csak egy.

• Mesélj róla – kérte.

• Egy gyerekről szól... az én gyerekemről – akaratlanul is elmosolyodtam. - De az álom vége mindig az, hogy őt megtámadják. És már hetek óta ezt álmodom! Alice, úgy ez nem válhat valóra?

A vámpír arany szemeit az enyémekbe fúrta.

• Nem tudom – bökte végül ki. - De nem lehet, hogy... terhes vagy?

• Az kizárt! - kiáltottam fel.

• Miért? - kérdezte. - Lehet, hogy most még nem vagy az, de a jövőd szerint később az lehetsz. Ez mindent megmagyarázna! A kis farkaskölyök a hasadban elhomályosítja a jövőd!

Alice megkönnyebbülten felnevetett, úgy tűnt, szíve szerint énekelne. A kezeimet lapos hasamra csúsztattam, és felidéztem az álomban látott gyereket. De csak a szenvedő arcát láttam magam előtt.

• Ez valami rossz, Alice! - nyöszörögtem, és egy könnycsepp gördült ki a szememből.