10. fejezet

Sziasztok! Itt az új fejezet, most nézem, hogy már egy hónapja volt friss rész... sajnálom, időm sincs sok, ráadásul még meg is betegedtem, úgyhogy most kicsit "kómásan" írtam meg a 10. fejezetet. Azért remélem, nincs elírás, szóljatok, ha találnátok! Meg amúgy is, nagyon örülnék a kommenteknek! :) Jó olvasást!

Ja, jut eszembe, ez a fejezet nem nagyon kapcsolódik az előzőhöz... no para. Nem szeretek "folyamatosan" írni. :D

10. fejezet

Furcsa álmom volt.

Jacobról és rólam szólt. Kéz a kézben sétáltunk a tengerparton, és kellemes idő volt. Egy nyári reggel: a Nap még nem kúszott fel a fejünk fölé, de már lustán beragyogta a tájat. Jacob, az én saját Napom karjait a derekam köré fonta, és még sosem éreztem magam olyan boldognak, mint abban a percben.

A fák közül hirtelen egy fiatal farkas ügetett ki. Kis termetű volt, a derekamig is alig ért. Szép, dús vörösesbarna szőre volt, és mikor rám nézett, mintha tükörképem lesett volna vissza rám: csokoládébarna írisze az enyém tökéletes másolata volt. Gondolkodás nélkül is tudtam, hogy ő a mi gyerekünk.

Lehajoltam hozzá és beletúrtam a bundájába, mire ő macskadoromboláshoz hasonló hangot hallatott. Annyira hasonlított Jake-re! Felnéztem kedvesemre, de Jacob tekintete azonnal letörölte a mosolyt az arcomról: ijedt volt, aggodalommal és haraggal teli.

A kezem véres lett, ahogy kis farkasunk bundáját simogattam.

...És akkor felébredtem.

Percekig levegőt is alig bírtam venni, csak fuldokoltam, és karjaimmal átöleltem a lábaimat. Nagyon megrémültem, mert féltem, hogy valóra válik az álmom – hogy valaki majd bántani fogja a gyerekünket!

Végül muszáj volt kikászálódtam az ágyból. A szekrényemhez léptem, és kivettem szeretett hétköznapi ruháimat: egy kopottas farmert és egy egyszerű fehér blúzt. Az ablakon túli világ száraznak és melegnek tűnt – a biztonság kedvéért azért magamra húztam még egy dzsekit is. A fürdőszobában gyorsan végigsimítottam hajkefével gubancos tincseimen, fogat mostam és lesiettem a lépcsőn.

Az előszobában található fogason lógott a slusszkulcsom, amit gyorsan magamhoz vettem. Charlie szerencsére már nem volt otthon, szombat reggelenként eljárt horgászni Jacob apjával Billy Black-kel.

Legalább Jake is egyedül lesz otthon – jutott eszembe, de azért nem akartam hétvégén reggel rárontani, úgyhogy beléptem a konyhába, és a telefonba bepötyögtem Jake számát. Csak a sokadik csöngetésre vette fel.

• Halló? - szólt bele álmos hangon. Úgy tűnik, én ébresztettem.

• Szia, Jake.

• Még hajnal van, Bella – ugratott a vonal túlsó végén a szerelmem. De aztán hangja óvatosabbá vált. - Valami baj van?

• Nem, semmi – hazudtam. Fizikailag nincs is semmi bajom. - Csak szeretnék beszélni veled. Személyesen.

• Gyere csak – helyeselt.

• Akkor tíz perc és ott vagyok.

• Várlak.

Letettem a kagylót, és a feljárón álló kocsimhoz sétáltam. Beindítottam a motort – ami mintha nehézkesebben ment volna, mint szokott -, és az ismerős úton La Push-ba indultam.

Mikor megérkeztem, Jacob már a házuk előtt várt. Arca barátságos volt, és mint mindig, mikor megláttam, most is nagyot dobbant a szívem. Kiszálltam a tragacsomból, és Jake karjai közé vetettem magam.

• Te is hiányoztál – nevetett mély hangján, és szorosan átölelt. Éppen erre volt szükségem.

• Járunk egyet? - böktem ujjammal a tengerpart irányába, mikor végre képes voltam elengedni őt.

• Gyerünk – bólintott mosolyogva, és megfogta a kezemet. - Miről akartál beszélni?

Nagyot sóhajtottam, mert féltem, hogy kinevet.

• De ígérd meg, hogy nem nevetsz ki! - kérleltem.

• Miért nevetnélek ki? Nekem mindent elmondhatsz – cirógatta meg kedvesen az arcomat.

• Szóval... - kezdtem bele félénken – elég rossz álmom volt. Rólunk álmodtam...

• És az olyan rossz? - kacagott fel, de aztán kezeit védekezően maga elé emelte. - Bocs, folytasd.

• ...és a gyerekünkről – fejezetem be a mondatomat úgy, mintha félbe se szakított volna. Jake arcán furcsa kifejezés futott át a „gyerekünk” szóra. Olyan gyorsan, hogy nem tudtam leolvasni, örömöt vagy keserűséget fejez ki. Könnyek gyűltek a szemembe. - Jacob, azt álmodtam, hogy bántják a gyerekünket!

• Gyere ide – hirtelen megtorpant, és magához húzott. Nagyon szorosan, vigasztalóan ölelt, de egyik kezét elhúzta a derekamról, hogy végigsimíthasson a hajamon. - Bells, ez csak egy álom volt. De ha igaz is lenne... nem engedném, hogy bárki is bántson téged vagy a gyerekünket – nézett komolyan a szemembe, és láttam rajta, hogy igazat beszél.

Teljesen megkönnyebbültem.

• Köszönöm – fúrtam arcomat a vállába, és friss könnyek gördültek ki a szemeimből.

• Nyugodj meg – csitított. - Csak egy álom volt.

Elhúzódtam tőle.

• Olyan gyerekes vagyok, hogy ilyenen bőgök... ne haragudj.

• Bella, egyáltalán nem vagy gyerekes! Én így szeretlek, ahogy vagy – mosolygott rám, és lehajolt, hogy megcsókoljon.

Mielőtt úgy istenigazából beleélhettük volna magunkat a csókba, farkasvonyítás szelte át a reggel csöndjét. Ezt a hangot már nagyon is ismertem: Sam-hez tartozott.

• Francba – morgott Jake, és gyors puszit nyomott az ajkaimra. - Mindjárt jövök. Megnézem, mit akar Sam.

Bólintottam, és néztem, ahogy a fák közé szalad. Hogy valamivel elfoglaljam magam, levettem a sportcipőmet, majd közelebb léptem a vízhez, felvettem egy kavicsot a partról és beledobtam a vízbe. Pár méter repülés után egyszerűen elnyelte a követ a víz. Hiába, kacsázásból sosem voltam jó. Újabb kavicsot markoltam fel, és erősen koncentrálva elhajítottam – kicsit messzebb repült, és kicsit hangosabbat loccsant. A harmadik, negyedik próbálkozással is hasonlóképpen jártam.

• Ezt még gyakorolni kell – nevetett fel mögöttem öblös hangon Jacob. Vajon mióta nézte kis folklóromat?

• Nem lehet mindenki olyan profi, mint te – sértődtem meg, és leheveredtem a homokba. Jake is helyet foglalt mellettem, és a kezeim után nyúlt. - Mi volt Sam-mel?

• Semmi különös. Alice Cullen a területünkön járt, de ez senki számára nem volt újdonság, mert bűzlik a szagától az egész erdő. Azt hittem, bántottak, és ezért akarsz beszélni velem...

Alice Cullen a farkasok területén járt?

• De hát mit akart itt Alice? - csodálkoztam.

• Nem tudom – vont vállat Jacob. Úgy tűnik, nem nagyon érdekelte. - Ha fontos ügyben keresett volna minket, beszélt volna Sam-mel. Bár akkor inkább Carlisle jött volna.

Megengedtem magamnak egy kis megkönnyebbülést.

• Akkor nem lehet olyan komoly dolog, igaz?

• Nem, szerintem nem – nyugtatott Jake, és közelebb húzódott hozzám. - Ne aggódj, kedvesem.

De ezt könnyű volt mondani...

~*~

A délután gyorsan eltelt. Több órát elkószáltunk a tengerparton – Jake tanítgatott kacsázni, kevés sikerrel -, majd ahogy kezdett hűvösödni az idő, és szürke felhők gyülekeztek az égen, úgy döntöttünk, a házba kéne menekülni a vihar elől.

Tíz perc alatt teljesen besötétedett, és esőcseppek hullottak alá az égből. Szerencsére már csak pár lépésre voltunk a Black-háztól, így viszonylag szárazon megúsztuk. Jacob előreengedett az ajtóban, majd a konyha felé indult. De félúton megcsörrent a telefon.

• Tessék – szólt bele a kagylóba Jake. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Rövid hallgatás után aztán újra megszólalt. - Oké, oké. Add át Charlie-nak, hogy Bella itt van velem. Ilyen időben nem engedem el... majd holnap reggel hazaviszem. Rendben... helló.

És letette.

• Billy volt az? - kérdeztem, és én is beléptem a konyhába Jacob után.

• Igen. Charlie-val van, nálatok. A viharban nem fog elindulni.

Kint mennydörgés hallatszott. Egyedül rosszul éreztem volna magam ilyen időben, de Jacobbal egészen meghitt volt együtt lenni a rajtunk kívül üres házban.

Mintha csak kívántam volna, a villany hirtelen kialudt a házban.

• Fenébe – hallatszott Jacob mérges hangja valahonnan mellőlem. - Így nem tudok vacsorát készíteni. Pedig gondolom éhes vagy.

Felsóhajtott.

• Ne aggódj miattam – nyugtattam meg. - De ha éhes vagy, kereshetünk gyertyát.

• Nem, köszi, túlélem – a hangja nevetősnek tűnt. - Nos, itt vagyunk a sötétben, nincs áram, szóval tévé sincs. Mit csináljunk? Romantikus kártyaparti gyertyafényben?

Felnevettem.

• Nem is rossz ötlet.

• Hé, mielőtt belemennél, vannak ám jobb ötleteim is, hogy mivel foglalhatnánk el magunkat! - forró karjai megtaláltak a sötétben.

Kezei után az ajka is lassan rátalált az enyémre, majd karjait lecsúsztatta a combomig, és gyorsan felkapott. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, s kezeimmel átfogtam a nyakát, de a szájunkat muszáj volt szabaddá tennünk, nehogy nekimenjünk valaminek.

• Au – jajdult fel Jacob.

• Jól vagy?

• Ajtófélfa – morogta, és én nem bírtam megállni nevetés nélkül.

Végül sikeresen megérkeztünk sufni méretű szobájába, és Jacob gyengéden az ágyára fektetett. Mellém heveredett, s kezeit a hasamra csúsztatta. Éreztem, hogy valamit mondani akar, mert nem húzódott közelebb.

• Bella...

• Igen?

• A menyasszonyom vagy.

• Tudom – mosolyogtam.

• És te már... gondoltál az... összeköltözésre?

Nem érintett váratlanul a kérdése. Számtalanszor eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne minden napom vele tölteni reggeltől estig...

• Igen. Te?

• Én is... de mindegy, nem lényeges. Csak kíváncsi voltam a válaszodra.

Nem hagyott időt, hogy bármit is mondjak. Már csókolt is, én pedig nem lökhettem el magamtól...