Napfelkelte 2. - 4. fejezet

Sziasztok! Holnap osztálykirándulásra megyek, és csak szombaton jövök vissza, addig pedig fel akartam rakni az új fejezetet. Remélem tetszeni fog, bár az izgalmasabb részek ezután jönnek :)

FELTETTEM EGY SZAVAZÁST. Fontos lenne, hogy szavazzatok, gondolhattok akár a Stephenie Meyer-féle E/B vagy J/B párosra, vagy filmbelire, vagy fanfic-belire...

Csak ennyit akartam elöljáróban.

4. fejezet

Alice egy szempillantás alatt mellettem termett, és kezébe vette a jobb karomat. Felsóhajtottam, ahogy láttam az újabb vércseppeket kigördülni a sebemből. Már észre sem vettem a vérszagot, pedig még emberként is nagyon érzékeny voltam rá.

- Ez nem normáliss - sziszegte, elnyújtva az utolsó szót. Homlokát ráncolta a töprengéstől, és a szemembe nézett. - Ráadásul ma megláttalak téged, pontosabban a jövődet. Bár valamennyire korábban is láttalak, de a kép most méginkább kitisztult.

Jacob aggódva nézett egyik vámpírról a másikra.

- Doki! Mi lehet ez? - kérdezte Carlisle-tól. A doktor felsóhajtott, s beletúrt szőke hajába. Gondterheltnek látszott.

- Hát... az első gondolatunk a furcsa vérkombinációd volt, mivel ilyennel még nem találkoztunk, és nem is tudunk róla sok mindent. Kiránál azonban nem tapasztultunk ilyen furcsaságokat, de
segített böngészni az interneten...és...

Itt Carlisle elhallgatott, és megköszörülte a torkát.

Jacob türelmetlenül felkiáltott:

- Nem térhetnénk a lényegre? - kérdezte ingerülten, s ekkor akaratlanul is elmosolyodtam, mert a régi, kicsit fiatalabb és szókimondóbb Jake-re emlékeztetett.

- Találtunk egy olyan legendát - folytatta a doktor -, mely szerint ha... ha egy nőt megvéreznek mind farkas-, mind vámpírvérrel, de maradnak emberi tulajdonságai, és így szül egy gyermeket... - itt idegesen nézett rám és Jacobra -, az a gyerek "kapni" fog az anya véréből. Mint ahogy a rendes embereknél is öröklődik a vércsoport.

Ezáltal azonban a gyermek örökölni fogja az anya erejét is. De egy bizonyos kor után... - Carlisle itt felsóhajtott, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem, hisz mégiscsak Sarahról beszélt -...egy bizonyos kor után az utódon furcsa külső változások figyelhetőek meg, s ugyanakkor érzelemkitörések, bezárkózottság... és a gyermek egyszercsak átesik az első átváltozásán, és akkor már nincs megállás...

Tompán érzékeltem, hogy Jacob felszisszen mellettem.

- Na ne...! A lányom... a lányom négy éves! - fakadt ki. - Nem változhat át! Még nem!
- Sajnálom - felelt kurtán Carlisle.
- De mi köze ennek Bellához? - kérdezte Jake.
- Ha a gyerek túlesik az első átváltozásán, utána már az anyjától örökölt erőket is tudja használni. Gyors lesz, erős, a bőre ellenállóbbá válik, és nem fog idősödni. De közben az anyja egyre gyengül - sóhajtott Carlisle, és ősöreg szemeivel rám nézett. - A gyerek, mint egy pióca, elszívja az anyja erejét, még akkor is, ha már nincsenek egy testben. Bella, téged Sarahval összeköt egy láthatatlan kapocs - ahogy ő nől, és lassan megtörténik az első átváltozása, te úgy gyengülsz.

Éreztem, hogy a lábamból kimegy minden erő. Összecsuklottam, mint egy marionettbábu, akinek elvágták a köteleit.

Jacob utánam kapott, és megtartott.

- Bella - suttogta, de nem néztem a szemébe. Ő elfordította a fejét, s Carlisle-hoz intézett egy kérdést, de nem pontosan, mit.

Alice felcsattant.

- Ez nincs kőbe vésve! Sosem találkoztunk még ilyen szituációval. Ki tudja, lehet, hogy Sarah pokoli gyorsan felnő, aztán ez a "kapocs" közte és Bella közt megszűnik.
- Ezt nem tudhatjuk - motyogta maga elé Carlisle. Erőtlenül felnéztem rá.
- Bella, hogy érzed magad? - kérdezte tőlem Jacob. A hangja mélyebb volt a szokásosnál, ami azt jelentette, hogy közel áll a síráshoz. De nem akartam, hogy akárcsak egy könnycseppet is hullajtson - miattam ne!

Halkan felsóhajtottam.

- Félek... féltem Sarah-t. Ha létezne bármilyen módszer, amivel ezt a folyamatot megállíthatnánk... én bármit megtennék, csak hogy a lányomnak normális élete legyen.

Carlisle megnyugtatóan nézett rám.

- Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Lehet, hogy Sarah-nak még évei vannak hátra az első átváltozáshoz. Te pedig rendbe fogsz jönni! - jelentette ki magabiztosan.

Elmosolyodtam, bár nem jókedvemben.

- Hát akkor várunk.

Jacob magához húzott és szorosan átölelt, s most különösen jól esett az érintése. Fáztam.

~*~

A következő két órát Cullenéknél töltöttük, próbáltunk minél többet megtudni a fajtámról. Ráadásul sikerült kifejezést találnunk milétemre, miután egy megbízható oldalon "Persona con il sangue forte" jelzővel illették a hozzám hasonló vámpír-farkas embert.

- Sangue forte - suttogta maga elé Carlisle, s kezét a homlokára csúsztatta. - Tudhattam volna...

Én csak értetlenül pislogtam rá - és mellettem Jacob is.

- "Személy erős vérrel" - tolmácsolta Edward, aki közben csatlakozott kutatóexpedíciónkhoz. Ölébe vette a laptopját, s határozott mozdulatokkal ütötte le a billentyűket. - Ez egy olasz kifejezés. Carlisle érdekes összefüggésbe hozta a Volturival.

- A Volturival? - ráncolta a homlokát Jake. - Azokkal az őskövületekkel, akiket négy évvel ezelőtt sikerült megijesztenünk?

- Igen - felelte rekedt hangon Carlisle, és Edwardra nézett. - Hogy ez előbb nem jutott eszembe! Mikor még én is a Volturihoz tartoztam - az 1600-as évek közepén -, elég magas rangom volt, de a vámpírok főbb ügyeibe nem avattak be. Mégis sikerült egyszer elcsípnem egy beszélgetésüket - háborúról beszéltek, és hibridekről...

A doktor megrázkódott az emlék hatására, de folytatta.

- A Volturi akkoriban is nagy klán volt, de korántsem olyan erős és tekintélyes, mint ma. Más idők voltak azok - mosolyodott el Carlisle, de volt valami él a hangjában. - A nomád vámpírok, újszülöttek és öregek is egyaránt területet akartak. Ezekkel a Volturi könnyedén elbánt, de voltak kisebb gyülekezetek is, akik elhatározták, hogy letaszítják őket a "trónról".

Ugyebár a Volturi tudott az alakváltók létezéséről - magyarázta Carlisle felénk fordulva -, és arról is, hogy egyedül ők tudják elpusztítani a vámpírokat. Arónak az az ötlete támadt, hogy ha párosítanák a vámpírvért az átváltozáshoz szükséges génekkel, és ezek jól reagálnának egymásra, egy olyan fajt jönni létre, ami segítene elpusztítani a nomád vámpírokat. Ezeket a hibrideket nevezték erős vérűeknek.

Persze - mosolyodott el gúnyosan Carlisle -, végül nem volt szükségük a hibridekre, így azt sem tudom, ők hozták-e egyáltalán létre őket.

Csendben hallgattam a doktor magyarázatát, s nem tudtam mirevélni. Ha valóban a Volturi hozta létre ezt az új fajt, ki lehetett az első hibrid teremtmény? Hogyan szaporodtak el az "erős vérűek"? Ha egyáltalán elszaporodtak. És ki marta meg Kirát?

Eszembe jutott az a régi beszélgetésünk Jacobbal, mikor elárulta nekem, mi is Kira valójában:

- Úgy érted... félig vámpír-félig vérfarkas?
- Plusz ember – bólintott Jacob. - Sosem találkoztunk még hozzá hasonló teremtménnyel. A legendákban sem szólnak róla egy szót sem.
- De hát akkor mi ő? - kérdeztem kíváncsian.
- Ötletünk sincs – rázta meg a fejét Jake. - Egyelőre annyit tudunk róla, amennyit ő mesélt: még kiskorában harapta meg őt egy vámpír, de félig kiszívták belőle a mérget. Mint kígyómarásnál. Így nem halt meg, de – érthetetlen, miért – félig vámpírrá változott. És mivel indián, ahogy nőtt – mert nőtt is, hiába félvámpír -, egyre inkább mutatkozni kezdtek rajta a
farkaskórság jelei. Láz, magasság... Leah mellett már a második lány lenne, aki átalakult.

- Edward, azt mondtad, te szívtad ki Kirából a maradék mérget - szólalt meg Jacob mellettem. - Nem tudod, ki támadta meg?

Edward megrázta a fejét.

- Sajnos nem, és ő sem emlékszik egyébre, csak egy vörös szempárra. Láttam a gondolatait, és igazat mond: nem emlékszik arra az estére, se a vámpírra.

Felsóhajtottam.

- Mindegy is. Ezt már nem tudjuk meg - felálltam a kanapéról, és kinéztem a Cullen-ház üvegfalán. Sötét volt már kint, és valami fehérség szállingózott az ablakon át.

- Igazad van, de azért kíváncsi lennék erre az egészre - állt fel Jacob is, és megfogta a kezemet. Cullenékhez fordult. - Köszönünk mindent, de most már ideje indulnunk.

- Ha bármi baj van Sarahval, vagy veled, Bella, hívjatok! - nézett ránk szigorúan Carlisle, és becsukta a kezében lévő Mit jelent számukra a vér? című könyvet. Két perccel ezelőtt nyitotta ki, de hamar kiderült, hogy nem tartogatja számára azt az információt, amit keresett: a könyv Drakuláról és a "modern", írók által kitalált vérivókról szólt.

Elköszöntünk Cullenéktől, és kiléptünk a hűvös éjszakába. Sötét volt, és havazott; odabújtam Jacobhoz, aki ilyen zord időjárásban is csak egy rövidujjú pólót viselt.

- Fázol? - kérdezte Jake, és szorosan magához ölelt, míg a ház előtt álló autóhoz sétáltunk. Odabújtam hozzá, s hirtelen megint eszembe jutott, hogy milyen jól jártam Jacobbal: a legjobb barát és férj a világon, plusz radiátor.

Beültünk a kocsiba, és elindultunk a szokásos úton haza - s nem is gondoltunk arra, hogy az éjszaka további nem várt meglepetéseket tartogat...