12. fejezet

Sziasztok! Igaz, hogy tegnap(előtt)re ígértem az új fejezetet, de közben nem sikerült vele végeznem. De most itt van, és újabb izgalmakat tartogat, de üssetek le, nem akarok spoilerezni. Még elég sok dolog van, amiről szeretnék írni, szóval bőven lesznek még fejezetek, de úgy terveztem, hogy milyen jó lenne a finálét karácsonykor hozni... nem tudom, legyenek gyakrabban frissek, és karácsonyra befejezzem a Napfelkeltét, vagy inkább húzzuk-halasszuk a dolgot? Legyetek olyan kedvesek, és írjátok meg kommentbe, nektek hogy lenne jobb! Nekem mindenhogyan jó, talán kicsit fájni fog a szívem, ha korábban kell befejeznem. Köszönöm előre is :) De nem húzom tovább az időt, itt a 12. fejezet, jó olvasást kívánok! Hozzászólásokat nagyon várom... akik nem blogolnak, nem tudják, milyen jó érzés látni, hogy nem csak maguknak írnak. :)

12. fejezet

A forró vízcseppek végiggördültek a bőrömön, de még mindig fáztam. Végül, hogy ne pazaroljam tovább a vizet, elzártam a csapot, magamra terítettem a törölközőmet és a fürdőből lábujjhegyen a hálószobámba tipegtem. Nem kapcsoltam villanyt, hogy az utcáról ne lehessen belátni, és Charlie is aludt már. Nem akartam felébreszteni.

Nagy nehezen elbotorkáltam az ágyamig, és a párnám alól kihúztam a pizsama gyanánt használt nyúzott pólómat és a melegítőalsómat. Felöltöztem, a vizes törölközőt a padlóra dobtam, és bebújtam az ágyamba. Ahol már várt rám valaki.

- Szia, édes.

„Támadóm” forró karjait a derekam köré fonta, és magára húzott, mint valami élő takarót.

- Megijesztettél – játszottam a sértődöttet, mire ő ajkait gyengéden az enyémekre helyezte.

Miután kellően elbódultam egyre hevesebb csókunktól, Jake elhúzódott tőlem és halkan nevetni kezdett.

- Megbocsátottál?
- Fogjuk rá – motyogtam.

Szorosabban ölelt, és kisöpört egy hajszálat a szemem elől.

- Hol voltál ma? - kérdeztem, és próbáltam magamhoz térni. Jacobot egész nap nem lehetett utolérni telefonon, és már nagyon aggódtam miatta.
- A falkával voltam – sóhajtotta. Ezek szerint van valami.
- Baj van?

Jake olyan sokáig nem szólalt meg, hogy már kezdtem azt hinni, elaludt. Amilyen gyorsan képes elaludni, ez nem is lett volna csoda.

- Igen... illetve nem – adta meg végül a választ a kérdésemre. - De ez hosszú.
- Én ráérek – vontam vállat.

Jacob habozott.

- Az van, hogy... találkoztunk egy Kira nevű lánnyal az erdőben. Ő indián, és mint tudod, az indiánok nem viselik túl jól a vámpírharapást – itt elvigyorodott. - Mondjuk bele is halhatunk.
- Azt mondod, hogy ez a Kira egy vámpír?
- Még ennél is furább. Félig vámpír, vérrel táplálkozik, erős, gyors, de a szíve dobog, a bőre tűzforró és mutatkozhat napfényben. És ami a legfurább: minden jel szerint hamarosan átesik az első átalakulásán.

A döbbenettől sokáig meg se bírtam szólalni.

- Úgy érted... félig vámpír-félig vérfarkas?
- Plusz ember – bólintott Jacob. - Sosem találkoztunk még hozzá hasonló teremtménnyel. A legendákban sem szólnak róla egy szót sem.
- De hát akkor mi ő? - kérdeztem kíváncsian.
- Ötletünk sincs – ráztam meg a fejét Jake. - Egyelőre annyit tudunk róla, amennyit ő mesélt: még kiskorában harapta meg őt egy vámpír, de félig kiszívták belőle a mérget. Mint kígyómarásnál. Így nem halt meg, de – érthetetlen, miért – félig vámpírrá változott. És mivel indián, ahogy nőtt – mert nőtt is, hiába félvámpír -, egyre inkább mutatkozni kezdtek rajta a farkaskórság jelei. Láz, magasság... Leah mellett már a második lány lenne, aki átalakult.

Sokáig emésztettem a hallottakat.

- És most hol van? - szólaltam meg nagy sokára.
- Sam-éknél, vagy már elment – felelte, majd széles mosoly terült el az arcán. - Jut eszembe, Emily szépen gömbölyödik. Már a hatodik hónapban van.
- Ez remek – mosolyodtam el én is. - Majd meg kéne látogatnunk.

Ismét csönd állt be, és a fejemben már nem csak a félvámpír-vérfarkas-emberlány járt, hanem Emily és a babája is. Végül úgy döntöttem, az utóbbiról kérdezek.

- Tudni lehet már, hogy fiú vagy lány lesz-e?
- Sam azt mondta, igen. De holnapra hivatalosak vagyunk hozzájuk a többiekkel, akkor szeretnék bejelenteni.
- Már alig várom, hogy megtudjam – mosolyogtam.
- Én is – felelte Jake. - De mesélj, te hol voltál ma?
- Alice-nél. Alig látja a jövőmet...

Az ablakon beszűrődő holdfényben láttam, ahogy Jake a homlokát ráncolja.

- De ez normális, nem? Mármint a farkasokat nem látja.
- De. De a „normális”, farkasmentes jövőmet se látja – sóhajtottam.
- És tudni lehet már, hogy miért nem?

Úgy döntöttem, nem terhelem még tovább Jake-t a problémáimmal.

- Nem – ráztam meg a fejem, és reméltem, hogy kedvesem nem veszi észre, hogy hazudtam.
- Biztos csak amiatt van, hogy túl sokat vagy a farkasokkal – simogatta a hátamat Jacob, és érintése olyan nyugtatóan hatott rám, hogy szemhéjam le-lecsukódott. Elfelejtettem minden aktuális problémámat.
- Aludj csak, drága – suttogta, és még mielőtt elaludtam volna, éreztem, hogy gyengéden végigsimít az arcomon.

Álmomban a tengerparton jártunk, Jacob kezét fogtam. A La Push-t körülvevő erdőből egy kisfiú szaladt elénk, az én szemeimmel, Jake fekete hajával és rézszínű bőrével. A miénk volt. Arcán boldog mosoly ült, de ahogy futott felénk, egy gyönyörű, vörös szemű nő is kiszaladt a fák közül, és nem volt kérdés, hogy a gyerekünket üldözi. Kira utolérte a gyereket, megragadta, és egy erős szorítással elroppantotta a nyakát.

A saját kiáltásomra ébredtem. Jacob is felébredt, és egyből átölelt. Lassan kezd hozzászokni a rémálmaimhoz és a velejáró hercehurcához.

- Semmi baj, Bells, nyugodj meg, itt vagyok – suttogta álomittas hangon, és közben nyugtatóan dörzsölgette a vállamat. Ez segített visszatérni a valóságba.
- Igen... csak egy álom volt – motyogtam magam elé, és az ajtó felé pillantottam. Ha Charlie bejön, és itt találja Jacobot, valószínűleg nem lesz túl boldog.

Ekkor vettem észre, hogy a szobámban már ragyogó világos van. Reggel. Az éjjeliszekrényemen álló vekkerre pillantottam, és láttam, hogy már fél kilencet mutat.

- Elkéstem a suliból – törtem ki Jacob karjaiból, és szó szerint kiugrottam az ágyból.
- Szombat van, kedvesem – mosolygott rám Jake az ágyamból, és magára rántotta a takarót. Esze ágában sem volt felkelni. - Charlie egy órája ment el.
- Biztos horgászik – jutott eszembe, és visszahuppantam az ágy szélére.

Ez már új álom volt – nyugtattam magamat. Biztos csak túl sokat aggódtam, azért álmodtam ugyanazt. De most már nincs baj... változott a kép.

- Egyébként miről álmodtál? - motyogta Jacob a takaró alól.
- A gyerekről... és Kiráról.

Jacob bűnbánóan nézett rám.

- Ne haragudj. Nem kellett volna este elmesélnem...
- Semmi gond – vágtam a szavába. - Örülök, hogy elmondtad. Szeretlek, és érdekel, ami veled és a falkával történik.

Hálásan elmosolyodott.

- Én is szeretlek, Bella.

Felálltam, és az ajtó felé igyekeztem.

- De ideje felkelni, lustaság. Éhes vagyok.
- Én is – pattant fel Jacob szeme, és egyből mellettem termett. Elnevettem magam.

Indultam volna, de Jake a karjaiba kapott, és úgy kezdett lecipelni a lépcsőn.

- Hé – ellenkeztem, és elvigyorodtam. De azért mit ne mondjak, kényelmes volt így közlekedni.
- Ha már reggelit csinálsz nekem – vigyorgott Jake is.
- Nem mondtam, hogy csinálok!
- És ha szépen megkérlek? - nevetett.
- Talán lehet róla szó – mosolyogtam.

Lerakott a konyhaasztalra, és megcsókolt.

- Még nem is mondtam, hogy jó reggelt.
- Jó reggelt – vigyorogtam. - Mit kérsz? Rántotta? Melegszendvics?
- Az utóbbi – adta le a „rendelést” Jake.

Gyorsan elkészítettem a féltucat szendvicset, és megreggeliztünk. Azután segített összerakodni, majd elindultam vissza a szobámba, hogy felöltözzek. Kiválasztottam egy egyszerű farmer-póló együttest, és mehettünk is.

Felajánlottam a kocsimat, de Jake vezetett. Ő jobban ismerte a járást Sam-ékhez, mint én.

Rövid utazás után meg is érkeztünk. A ház előtt már laza félkörben gyülekeztek a fiúk: Embry, Jared, Paul, Seth, valamint a lányok, Leah, Kim és a már nem is olyan kicsi Claire. Az ajtón egy magas, izmos férfi – akárcsak falkatársai -, és egy gyönyörű fiatal nő lépett ki, utóbbinak lila blúza alatt már alaposan gömbölyödött a hasa.

- Végre megjöttetek – kurjantotta Jared.
- Örülök, hogy újra látlak, Bella – mosolygott rám kedvesen Emily, és pocakjától kissé nehézkesen átölelt. - Rég láttalak.
- Sajnos – bólintottam. - Jól nézel ki.
- Pedig nehezek az éjszakák – nevetett. - Julie sokat mocorog.

A fiúk egy emberként kiáltottak fel.

- Kislány!
- Ez nagyszerű – gratulált Jake, és én is társultam hozzá.
- Köszönjük – lépett oda a felesége mellé Sam is. - És lenne még egy kis bejelenteni valónk. Azt szeretnénk, ha Jake és Bella lennének a keresztszülei.