8. fejezet

Sziasztok! Két hét után itt a 8. fejezet, ami kivételesen extra-rövid - ne harapjátok le a fejem, de ezzel is... az idegeiteken akarok ugrálni! :D Jó, tudom, gonosz vagyok. De akkor is. Eredetileg mást terveztem, de aztán úgy döntöttem, nem zsúfolok minden izgalmat egy fejezetbe. + Feltettem egy szavazást, hogy a romantikából vagy a harcos jelenetekből szeretnétek-e többet - én személy szerint a romantikát kultiválom, ami érthető, hiszen lány vagyok. :D Szeretném, ha minél többen szavaznátok, ezzel is nektek szeretnék jót. Nos, kellemes olvasást és... még egyszer bocsi a rövidségért! :)

8. fejezet

Jacob szemszöge

Furcsa, orrfacsaró bűz terjengett a levegőben. Keserű mosolyra húztam a számat, és megálltam, hogy bevárjam a lemaradt falkatagokat. Seth lelkesen odalépdelt mellém.

Helló, Jake. Ne haragudj, hogy ezt mondom, haver, de pocsékul nézel ki.

Nem mondod – vigyorogtam, de nem voltam túl nevetős kedvemben. - Elmondanád, hogy ugyan mitől néznék ki jól? A szerelmem vámpírok között van, nekem meg harcolnom kell.

Kitartás, Jake – kacsintott Seth. - Jó buli lesz.

Ja. Show time.

Egy fekete farkas ügetett el mellettünk. Büszkén konstatáltam, hogy már túlnőttem rajta. Hiába, az igazi Alfa a legnagyobb...

Mi lenne, ha dumálás helyett befognátok, és koncentrálnátok végre a feladatotokra? Egyébként meg, Jacob, felajánlottam, hogy átadom az Alfa szerepét. TE nem kértél belőle...

Tudom. De attól még én vagyok a nagyobb – röhögtem, és megindultam. A többieket is futásnak eredtek.

Éreztem az idegenek szagát. Már szabályosan rosszul voltam a vámpírbűztől.

Ez szörnyű... - fintorgott valaki, talán Embry. Nem néztem hátra.

Mit is mondott Alice? Hol lesznek a paraziták? - jött a kérdés egy új tagtól, a tizenöt éves Bradley-től. Mindenképpen harcolni akart, nem tudtuk megállítani.

A határtól északra, negyvennyolc kilométerre. Ott lesz egy tisztás, és délután négy óra tájban felbukkannak a vámpírok. Megállítjuk őket, és beadjuk a sztorit – aztán jönnek Cullenék Bellával. És... Alice innentől már nem látott semmit. De nem lesz semmi gond, reménykedjünk – Sam gondolata megszakadt.

Emily sebhelyes, de gyönyörű arca jelent meg a szemeim előtt. Aztán egy másik kép... amihez nem lett volna közöm, s a többieknek sem, de mégis megláttuk. Sam és Emily ölelkezve, közös életük legboldogabb napján. Az esküvőjük napja. Emily arca, Sam érzései, mikor megtudja, hogy gyerekük lesz... végül a képáradat abbamaradt, s mi csendesen követtük Alfánkat. Előresietett, de tudtuk, hogy csak a könnyeit akarja elrejteni.

Ez megindított, és arra késztetett, hogy Bellára gondoljak. Veszélynek van kitéve, vadásznak rá. Meghalhat. Nem akartam... ha ő meghal, én is meghalok. Nem érdekelt, hogy mindenki megtudja azokat a titkokat, azokat az emlékeket, amik csak ránk tartoztak volna. Bellára gondoltam, s arra az éjszakára a tengerparton... emlékeim felidézésével újra átéltem azokat az érzéseket, amiket azon az estén éreztem. Az az öröm, az a boldogság... Bella gyönyörű arca, s az a fény a szemeiben...

Testvéreim morogtak, zúgólódtak mögöttem, s mindegyikük felidézte szíve választottját, életük legszebb napját – csendesen, szomorúan búcsúzkodtak rövid életüktől.

Egy forró könnycsepp gördült ki a szememből.

~*~

A farkasok laza félkörbe rendeződtek a tisztás egyik végében, Sam pedig előreügetett. Odasétáltam mellé – mint Bétája.

Már nincs sok hátra... - jelentette be.

Ne aggódj, Paramester. Minden oké lesz – biztattam. - Hé, figyu... ne haragudj. Tudom, hogy néha hülye vagyok.

Nem csak te... én is – fekete szemeivel rám nézett. Könnyesek voltak. - Jacob... nem fogom látni a születendő gyermekemet!...

Ne mondj ilyet, Sam! - förmedtem rá, és a többiek is morgolódtak. - Ők csak hárman vannak. Nem lesz gáz.

Te is félted Bellát – vágta rá Sam, és olyat tett, amit eddig soha: a földre rogyott, s fejét lehajtotta. Szemeiből patakzottak a könnyek.

Nem tudtam, mit tegyek. Vigasztaljam? Abban nem vagyok jó. Quil, Bradley és Embry elősiettek, és Paul meg Jared is követték őket.

Kelj fel, Sam... mindjárt ideérnek... nem lesz semmi baj... Emily jól van...

Ilyesféle szavakkal próbálták jobb kedvre és belátásra bírni Alfánkat, aki lassan feltápászkodott, s erőt vett magán. De mind tudtuk: ha még Sam is ennyire elkeseredik, akkor nagyon nagy baj van.

De ez a három vámpír semmi nekünk. Más gond lehetett itt... újra felcsendültek a fejemben Sam szavai: „...nem fogom látni a születendő gyermekemet!”

A fekete farkas összerázkódott mellettem.

Mi a baj, Sam...? Sam?!

Sam azonban megmerevedett, s ijedt tekintetét előreszegezte. Mind követtük a pillantását, s hányingerem támadt a jeges-édeskés szagtól. Az idegenek szagától.

A fák közül három vámpír lépett ki.